A Föld Napja Hálózatot 1970. április 22-én hívta életre egy amerikai egyetemista. A kezdeményezésből kinőtt mozgalomhoz azóta világszerte több ezer intézmény, köztük iskolák egész sora csatlakozott. Április 22-én, a Föld napján, a világ számos országában – így Szlovákiában is – önkéntesek egész sora hívja fel a figyelmet bolygónk törékeny környezeti egyensúlyára, a természetvédelem ügyének fontosságára.
A Föld napja köré szerveződő mozgalom a rendszerváltoztatást követően gyökeret vert a kelet-közép-európai országokban is. Régiónkban a mozgalom zászlóvivői a kilencvenes évek elejétől kezdve legfőképp az oktatási intézmények voltak, hiszen a természetvédelem ügyét felkaroló civil szféra akkoriban még eléggé gyerekcipőben járt.
Az oktatási intézmények szerepe és feladata a környezetünk egyensúlyának megóvásában ma is kiemelten fontos. A pedagógia széles eszköztárral rendelkezik, hogy a felnövekvő nemzedékek számára tudatosítsa a természetvédelem fontosságát.
A gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában már évek óta hagyomány, hogy április hónapban a tanárok és a diákok is részt vállalnak a település környezetének szebbé tételében. Az idei évben a gútai helyi önkormányzat felhívására iskolánk a Gúta és Nemesócsa közötti útszakasz megtisztításában vett részt. Április 13-án és 17-én több tucat tanár és diák kapcsolódott be a két települést összekötő közút menti árkok takarításába.
A takarítás, bár közvetlen hasznát jónéhány megtöltött szemeteszsák igazolja, valódi eredménye azon mérhető le, hogy a bekapcsolódott diákokban mennyire sikerült tudatosítani a természetvédelem fontosságát. A fiatal nemzedékek számára a Föld napja apró lépésekkel, hétköznapi módon teszi élményszerűvé környezetünk megóvását. Egy-egy vidám hangulatban telt áprilisi takarítás után talán többen elhiszik közülük a Föld napja jelmondatát: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
Kolek Zsolt
