Új fényképek a Idegenf.gyakorlati tèmahúz albumban
Újdonságok / Novinky
Idegenf.gyakorlati tèmahúz
Idegenf.gyakorlati tèmahúz
Új fényképek a Idegenf.gyakorlati tèmahúz albumban
"Ismerd meg a szlovák nyelvet"
Új fényképek a "Ismerd meg a szlovák nyelvet" albumban
„Ismerd meg a szlovák nyelvet“
2017. január 31-én került sor iskolánk oszlopgalériájában az „ Ismerd meg a szlovák nyelvet – Poznaj slovenskú reč“ verseny iskolai fordulójának megrendezésére. A versenyen iskolánk 2. és 3. évfolyamának 8 tanulója mérhette össze tudását szlovák nyelvből.
A megmérettetés 3 fordulóban zajlott. Az elsőben a tanulóknak egy felolvasott szöveget kellett értelmezni és reprodukálni. A másodikban egy adott témáról kellett a zsűri előtt beszélni, a harmadikban pedig 10 megadott szó segítségével kellett egy összefüggő történetet megfogalmazni és előadni. A feladatok megoldása során a tanulók nemcsak gazdag szókincsüket bizonyították, hanem találékonyságukat és kreativitásukat is.
A jó hangulatú, de ugyanakkor fegyelmezett és színvonalas megmérettetés tanárok és diákok számára egyaránt élményt jelentett.
A versenyen a következő tanulók vettek részt:
- Magyar Ármin II. C
- Oroslán Vivien II. C
- Szücs Bernadett II. C
- Balázs Brigitta II. D
- Bakmann Melissa II. D
- Rozbroj Nikolett II. D
- Sándor Dóra III. D
- Szabó Jennifer III. D
Az „Ismerd meg a szlovák nyelvet“ versenyének első 3 helyezettje:
Szabó Jennifer – 1. helyezés
Magyar Ármin - 2. helyezés
Sándor Dóra – 3. helyezés
A járási versenyen az első két helyezett képviseli iskolánkat.
A győzteseknek szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk a járási fordulóhoz!
Implom József Helyesírási Verseny iskolai forduló
Új fényképek a Implom József Helyesírási Verseny iskolai forduló albumban
Szép Magyar Beszéd iskolai forduló
Új fényképek a Szép Magyar Beszéd iskolai forduló albumban
Vizsgamunka védés
Új fényképek a Vizsgamunka védés albumban
Vizsgamunka védés
Új fényképek a Vizsgamunka védés albumban
Vizsgamunka védés I.C
Új fényképek a Vizsgamunka védés I.C albumban
Asztalitenisz
Új fényképek a Asztalitenisz albumban
Az utolsó nap-sítanfolyam
Új fényképek a Az utolsó nap-sítanfolyam albumban
Sítanfolyam-Jasná
Új fényképek a Sítanfolyam-Jasná albumban
Sítanfolyam-Jasná
Új fényképek a Sítanfolyam-Jasná albumban
Sítanfolyam-Jasná
Új fényképek a Sítanfolyam-Jasná albumban
Tanárok összejövetele
Új fényképek a Tanárok összejövetele albumban
Szalagavatós képek II.ANS
Új fényképek a Szalagavatós képek II.ANS albumban
Karácsonyi műsor
Új fényképek a Karácsonyi műsor albumban
Legere versenyre készülve
Új fényképek a Legere versenyre készülve albumban
Legere Irodalmi Verseny Nyitra 2. hely + különdíj is a miénk. Gratulálunk.Köszönet a felkészítő tanároknak.

Asztali tenisz bajnokság
Új fényképek a Asztali tenisz bajnokság albumban
Idegenforgalmistáink munka közben
Új fényképek a Idegenforgalmistáink munka közben albumban
News archive
