Újdonságok / Novinky
English week - angol hét az amerikai lektorral
Nárcisz nap 2024
- 1
Szakközépiskolák II. Országos Konferenciája
2024. április 18-án intézményünk falai között valósulhatott meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az SZMPSZ Iskolavezetők Országos Társulása és a Komáromi Regionális Pedagógiai Központ szervezésében a Szakközépiskolák II. Országos Konferenciája. A rendezvény vezérgondolata a "Középpontban a szakoktatás" volt. Köszönjük a szervezőknek, előadóknak a színvonalas előadásokat és minden résztvevőnek, felszólalónak a tartalmas gondolatokat!
A fotókat Kovács Flóra készítette.
2
XXXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny
Április 15-én került megrendezésre a XXXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulója Komáromban. Iskolánkat három tanuló képviselte a versenyen.
Burianek Lukáš (II.E) és Keszi Kíra (III.c) bronz sávos minősítést értek el, Švarba Lara pedig arany sávos lett, így ő részt vesz a verseny országos elődöntőjén.
Diákjainknak szívből gratulálunk.
Az elsősök első hajvágása
- 5
A magyar költészet napja
A magyar költészet napjáról a Mákvirágok verséneklő együttes műsorával emlékeztünk meg. Vezetőjük Páko Mária, és a zenészek: Miko Fruzsina, Kovács Dorina, Tóth Tamás és Dávid Máté felvidéki költők megzenésített verseit hozták el nekünk.
“Minden tavasznak van egy kitüntetett napja, ami minden más tavaszi napnál fényesebb.” - Cserna-Szabó András - kortárs magyar íróval Czinki Ferenc beszélgetett. Fotó: Török Dóri
Harmadikos idegenforgalom szakos diákok külső szakgyakorlaton
- 4
Húsvétra hangolódva
Húsvétra hangolódva. Mindenkinek Áldott húsvéti ünnepeket kíván a gútai Közös Igazgatású Magániskola!
A képeket Halák Kinga készítette.6
Iskolánk diákjai megmérettették magukat a floorball verseny járási fordulóján.
- 12
XXXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny
Iskolánk diákjai sikeresen szerepeltek a XXXI. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny körzeti fordulóján. Szarka Emma (2.C), Deák Jázmin (1.D), Ibolya Zsóka (1.D) ezüst sávos besorolást, Keszi Kíra (3.C), Svarba Lara (2.D), Burianaek Lukáš (2.E) arany sávos minősítést értek el. Diákjainknak gratulálunk az elért eredményhez, a továbbjutóknak a járási fordulón sikeres versenyzést kívánunk!
Megjelent a BAKANCS legújabb száma!
Húsvéti hangolódás A fényképeket készítette: Halák Kinga
- 7
„Március 22-én van a víz világnapja, melynek alkalmából a diákok plakátokat készítettek. Az esemény arra hívja fel a figyelmünket, hogy a víz életünk egyik legértékesebb kincse. Tegyünk ma (is) azért, hogy megőrizzük ezt az értékes erőforrást! Használjunk kevesebb vizet otthon és az iskolában, óvjuk a környezetünket, és tanuljunk meg többet a víz jelentőségéről a mindennapjainkban. Minden csepp számít!”
- 4
Cserépkályha szak - diákunk munka közben
- 1
Iskolánk diáklányai is megmérettették magukat a kosárlabda verseny járási fordulóján, ahol a 4. helyet szerezték meg. Szép volt lányok! 👏🏀
- 12
Iskolánkon Tóth Zsanett tett látogatást, aki a franciaországi Bar-le Duc-ben található CFA européen Louis Prioux intézmény Erasmus+ program koordinátora.
Személy-és vagyonvédelem szakos diákjaink gyakorlat közben
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.“
„Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.“
A Közös Igazgatású Magániskola megemlékezése az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékének tiszteletére.
20
Látogatás a pozsonyi rendőrmúzeumban
News archive
- Szeptember 2026
- Augusztus 2026
- Július 2026
- Június 2026
- Május 2026
- Április 2026
- Március 2026
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- Szeptember 2025
- Augusztus 2025
- Június 2025
- Május 2025
- Április 2025
- Március 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Mind
